Szerelmi horoszkóp 2022

2015\11\11

Mérleg szerelmi horoszkóp 2016

Mérleg horoszkóp 2016 - Ha a Mérleg jegyűeket pár szóban kellene jellemezni, ami először eszünkbe jut róluk, hogy kedves, szeretetreméltó, nagyon jó természetű személyek. Állandóan nevetnek, mosolyognak és ezzel igen jó légkört teremtenek maguk körül. Uralkodó bolygójuk a Vénusz, és a Levegő az elemük. Egy Mérleg mindig mindenki baját meghallgatja, de úgy, hogy arra oda is figyel, kiváló öltözködési stílussal rendelkezik, minden körülmények között igyekszik stílusos és elegáns lenni. Ki nem állhatja, ha valaki erőszakos, rámenős, ügyel ara, hogy elkerülje a konfliktushelyzeteket. Kommunikációs képessége is remek, könnyen teremt kapcsolatokat, sok barátja van.

Nem csoda, mivel társaságban, de akár párkapcsolatában is az az első, hogy kitalálja a másik gondolatát, hogy mit szeretne, amitől ő maga a legboldogabb, ha sikerül. Érthető módon egy Mérleget mindenki szeret, meg is becsülik és tisztelik kellemes tulajdonságai miatt. Érdekes módon vannak a Mérlegek között, akik nem annyira kiegyensúlyozottak, rájuk néha jellemző némi önzés, annak ellenére, hogy alapjaiban ők is tisztelik mások problémáit, mégis a sajátjukat tartják leginkább fontosnak. Azt persze ők is megtanulják az idő múlásával, hogy tiszteletet és megbecsülést csak akkor várhatnak el környezetüktől, amikor megtanulják, hogy lehet jól kommunikálni, ekkor majd tapasztalják, hogy mennyivel elfogadóbbak lesznek velük szemben az emberek. A Mérleg legjobban a pasztellszíneket szereti, abból is a kék és a zöld árnyalatait. A kéknek gyógyító, ellazító hatása van, a zöldnek pedig meg van az a kiváló tulajdonsága, hogy egyensúlyba hozza a dolgokat, az érzelmeket kiegyenlíti. A Vénusz hatására ezek a színek rengeteg nőiességet sugároznak, de egyúttal a kék a termékenységet is jelképezi.

Mérleg (09.24 – 10.23) 2016 évben - Hatalmas lendülettel indult a Mérleg 2016-os éve, ez jó darabig ki is tart, de ne hagyja, hogy ez a kapcsolatai rovására megy. Mert hiába szereti a Mérleg az egyedüllétet, azért ebből is lehet sok. Elég annyi magány, amire ahhoz van szüksége, hogy rendezze életében a kétséges ügyeket, aztán lehet nyitni. 2016 tavaszán és nyarán a barátai segítik is mindenben és ez nagyon jól fog esni. Egyes Mérlegeknek igen nehézkesen megy a pénz megfelelő beosztása, de 2016 nyarán majd ők is elmondhatják, hogy végérvényesen megtanulták a leckét és anyagi helyzetük kiváló átalakuláson megy keresztül. A Mérlegnek 2016 második felében kell alaposabban foglalkoznia egészségével, kicsit itt lesz az ideje lassítani és áttérni végre az egészségesebb életformára.

A Mérleg pénzügyei 2016 évben eléggé biztatóan és szerencsésen alakulnak, ami főként annak lesz köszönhető, hogy végre veszik a bátorságot és egészen új területeket is kipróbálnak. Ebben az évben több olyan lehetőség is adódik számukra, amellyel megnövelhetik esélyeiket a pénzkereset terén. Ha ügyesen ki tudja a Mérleg használni az adódó esélyeket és jól kamatoztatja tehetségét, akkor nagyon kellemes és megnyugtató év vár rá e szempontból.

A Mérlegek egészségét semmilyen komolyabb veszély nem fenyegeti ez év során, ami persze nem jelenti azt, hogy fél vállról kellene venni a testi – lelki és szellemi karbantartást, vagy szinten tartást. Erre mindenkinek szüksége van, akár milyen jó passzban érzi magát, hiszen a sok munka okozta stresszt és fizikai fáradalmakat valamivel mindenképp ellensúlyozni kell. Sok esetben a megelőzéssel és egy napi rövid edzéssel számtalan betegség eleve megelőzhető.

Munka szempontból sem lesz oka a Mérlegnek különösebb panaszra, az egyetlen dolog, ami e téren megnehezíti a dolgát, hogy eléggé nehezen tud beilleszkedni, alkalmazkodni egy új munkahelyi csapatba, környezetbe. Ha szerencsés lesz ebben is, akkor erre 2016-ban nem kerül sor, bár arra semmi garancia nincs, hogy a jelenlegi munkahelyén nem cserélődik ki a társaság egy része. A lényeg, hogy saját állása biztonságban legyen, ezért pedig érdemes egy kicsit jobban igazodni a netán változó körülményekhez is. A már rég óta kedvelt, ismert kollégákkal remek viszonyt ápol továbbra is a Mérleg, akiről egyébként köztudott, hogy empatikus és igen diplomatikus természet, így ha valami probléma is adódna, a munkatársai ezen át fogják segíteni.

Mérleg horoszkóp 2016 Szerelmi horoszkóp 2016

2015\11\11

Skorpió szerelmes horoszkóp 2016

Skorpió horoszkóp 2016 - A Víz jegyű Skorpiók uralkodó égiteste a Plútó, ebből adódóan legtöbbjük igen harmonikus egyéniség, imád élni és humánus természete révén nagy általánosságban jól megtalálja a hangot másokkal. Maximálisan megbízható, bármely titkunkat nyugodtan rábízhatjuk. Mindezek mellett ő maga lélekben nagyon könnyen sérül, még ha fizikailag hallatlanul erős is. Egy Skorpió híres önfeláldozásáról, lételem, hogy jót tegyen másokért, és e tulajdonságai miatta gyakran válik példaképpé.

A Skorpió színe a sötétvörös és a szürke, látszólag egymással két teljesen ellentétes szín, ez mutatja azt is, hogy gyakran keveredik saját magával ellentmondásba, a saját életét illetően lelkében hatalmas harcok dúlnak. Feltűnően érzékeny lelkületűek, és hallatlanul intuitív képességekkel rendelkeznek. A Skorpiót nincs ember, aki el tudná tántorítani a kitűzött céltól, tűzön - vízen átverekszi magát, sosem adja fel. Ez óriási akaraterőre vall, és e mellett a bennük dúló szenvedélyek is hatalmasak. Olyanok, mint az örökmozgók, sőt kifejezetten keresik a kihívásokat, a megmérettetéseket, mert ez tartja őket életben. Sok Skorpiónál megfigyelhető, hogy mennyire a végletek embere, előfordul, hogy ha feszült helyzetbe kerülnek, azonnal reagálnak és igen durván, gátlástalanul. A kedves színeihez hűen a Skorpió kedvenc köve a malachit és a topáz, valamint a gránit. Létfontosságú számára, hogy luxus körülmények között éljen, ezt meg is teremti a elsősorban a maga, de persze családja számára is. Kiváló pénzügyi szakemberek találhatók e jegy szülöttei között, de vannak köztük ügyvédek, orvosok is sokan. Miután alaptermészete rejtélyessége mellett barátságos és szenvedélyes, így a Skorpiót vagy imádják, vagy gyűlölik, de tudjuk, a kettő nem áll olyan messze egymástól.

Skorpió (10.24. - 11.22.) 2016 évben - Tudjuk, hogy a Skorpió egy igen különleges személyiség, nagyon jó barát, de üzleti ügyekben kő kemény tud lenni. Jó lesz, ha ez év második felében óvatosabb és kicsit visszafogottabb lesz, a rosszakarók ne érjenek célt. Barátai persze változatlanul segítik és kitartanak mellette, ahogy az elkötelezett Skorpiók párkapcsolatában sem várható ebben a két évben különösebb változás. Most az lesz a legjobb, ha eddig megszerzett tapasztalatai és bölcsességét életmódjából fakadóan elé hullámzó lesz, de 2016 nyarára már stabilnak érzi magát minden téren. Arra kell figyelnie a Skorpiónak, hogy e két esztendőben minden adódó lehetőséget használjon ki a pihenésre.

A Skorpió a 2016-os horoszkóp szerint az, aki folyamatosan megy előre az úton és jó érzéke van a pénzügyekhez, ebben az évben szép pénzt gyűjthet össze. Könnyedén fogja kezelni ezt a pénzt ebben az időszakban, viszont ez nem azonos azzal, hogy el kéne könnyelműsködni a helyzetet. Viszont a csillagok arra utalnak, hogy minden remekül fog menni. Az üzleti életre nagyobb figyelmet kell majd fordítania és a kölcsönöket érdemes szinte minden irányból elkerülnie, hiszen egy esetleges adósságba nem éri meg belehajszolnia magát. A lényeg az, hogy minél többet tudjon félretenni és megtakarítani. A Skorpió nagyon jó szívű, ezért nagyon szívesen adakozik.

A Skorpió a rettentően jó regenerálódó képességét tudja majd kamatoztatni az egészségével kapcsolatban. Hihetetlenül nagy ellenálló képesség a jellemző rá, azonban érdemes őt támogatni és mindenben segíteni, hogy a lehető legkevesebbet kelljen azzal törődnie, hogy milyen segítségre legyen szüksége. Nem fogja a végletekig gyötörni magát a munkával, hiszen a Skorpiók nagyon jól fel tudják állítani a sorrendeket és be tudják úgy osztani az idejüket, hogy ne kelljen nagyon sokat dolgozniuk, ennek ellenére kiválóan tudnak érvényesülni. Amikor teheti a Skorpió űzzön mindenféle sportot, hogy a legjobb formában lehessen és ne kelljen punnyadnia. Amikor van lehetőség, azt mindenképpen ki kell használnia, hogy nyerhessen belőle.

Munka téren a Skorpió egy olyan évre számíthat 2016-ban, amikor nagyon nagy fejlődési lehetőség várja és ennek tekintetében megkérdőjelezhetetlen lesz egy olyan irányba való haladás, ahol kamatoztatni tudja majd minden olyan tapasztalatát, amit szerzett. A vitákat viszont kerülje el hiszen a stresszes helyzetek nem vezetnek sehova és csak fölöslegesen kiveszik önből az energiát.

Skorpió horoszkóp 2016 Szerelmi horoszkóp 2016

2015\11\11

Nyilas szerelmi horoszkóp 2016

Nyilas horoszkóp 2016 - Akik a Nyilas jegyében születnek, igen nagy tudású, intelligens személyiségek, óriási érdeklődést tanúsítanak az egyetemes tudás, tudományok iránt. Széles látókörük mellett hatalmas szívük is van, nagy empátiával viseltetnek mások iránt. Minden új izgatja és érdekli, és örök optimista. Ha jót cselekszik valakivel, akkor sem lesz búskomor, ha ezért nem kap köszönetet, mert ő az, aki ettől a leginkább jól érzi magát. Szeretik az extrém dolgokat, sokuk életében ez központi helyet is foglal el, de érthető, mert a Nyilasok főként a különleges dolgokban tehetségesek nagyon. A Nyilas csillagjegybe tartozó személyek tisztességesen és becsületesen igyekezne élni, ez eléggé meghatározó számukra.

Persze ők emberek, ám ha néha apró homokszem kerül a gépezetbe, akkor gyorsan meggyőzik magukat, hogy a végeredmény mégis csak egy jó cselekedet volt. Természetből fakadóan egy Nyilas szülött szinte már beteges módon képes társához, családjához, barátaihoz ragaszkodni, ezen a téren van mit változtatnia, hogy megkönnyítse saját életét. Az életére nagy befolyással van, hogy eleme a Tűz, a Jupiter pedig az uralkodó bolygója. Ennek köszönhetően igen magas fokú birtoklási vágy lappang benne, ezért ragaszkodik olyan görcsösen nem csak embertársaihoz, de az őt körülvevő és megszerzett tárgyaihoz is. Sokszor szorong annak ellenére, hogy külső szemlélő számára bizalmat sugároz. Ennek enyhítésére kiváló megoldás a színek alapos ismerete, mert ekkor rájön a Nyilas, hogyha bíborvörössel és sötétkékkel veszi körül magát, az remekül alkalmas szorongásai oldására. Ezek a színek azért is tartoznak a kedvencei közé, mert értelmi képességeikre, spirituális tudásokra és kreativitásukra is nagyon jó hatást gyakorolnak. E színek kedvelőiről köztudott, hogy legfőbb vágyuk átlépni saját határaikon, azokat kiszélesíteni és végre nyugalmat, rendszert, rendet találni az életben.

Nyilas horoszkóp (11.23. - 12.21.) 2016 évben - A Nyilas szülöttek ezt az évet kicsit lagymatagon kezdik, igyekeznek sokat egyedül lenni, de ezt még élvezik is. 2016 ősze elég viharossá alakul, az amúgy is tüzes Nyilas azt se tudjon hova kapjon, mindenbe belevág, a barátai, munkatársai egyszerűen nem tudják követni sem tetteit, sem gondolatmenetét. Amit ajánlani lehet a Nyilasnak, hogy némileg lehiggadjon, az a sport bármelyik válfaja, amihez kedvet érez. Anyagilag 2016 évben végre kellemes fordulattal lehet számolni, sokféle anyagi tehertől sikerül ekkor megszabadulnia a Nyilasnak, sőt annyi munkával lesz ellátva, hogy ha ügyes, most hosszú időre megtalálja a nyugalmát. ugyan ilyen jókat jósolnak a csillagok a nyilas egészségét illetően, mindkét évben kiváló formában lesznek, orvoshoz biztosan nem kell menni.

Amit a Nyilasnak érdemes szem előtt tartania, hogy alkatilag hajlamosak a különféle mozgásszervi betegségekre, vagy ezzel összefüggően felmerülő problémákra, így ezt megelőzendően nagyon fontos számukra, hogy rendszeresen végezzenek testmozgást. Ez akár abban is kimerülhet, hogy naponta legalább egy órányi sétát beiktatnak a napirendjükbe, de akinek lehetősége van rá, az hetente egyszer kétszer elmehet uszodába, vagy akár egy konditerembe, hogy folyamatosan karbantartsa magát fizikailag.

A munka terén nem várhatóak 2016-ban a Nyilas számára hatalmas változások, amire az év során érdemes lesz odafigyelnie, hogy nem kéne annyira véresen komolyan venni a dolgokat, ahogy azt most teszi. Ha valami nem sikerül azonnal, vagy nem úgy, ahogy azt elképzelte, akkor a mérgelődés helyett inkább meg kell keresni a mindenki számára legjobb megoldást. Mivel a Nyilas egy igen empatikus személyiség, így nem lesz nehéz változtatnia, hiszen mindenkivel könnyen és nagyon jól megtalálja a közös nevezőt és a megfelelő hangot. Amikor mégis úgy érzi, hogy igazságtalanul bántak el vele, akkor ne hagyja folydogálni a dolgokat, hanem azonnal próbálja meg tisztázni a helyzetet.

Az idei év pénzügyi szempontból nem volt valami rózsás a Nyilasoknak, de nagyon úgy néz ki, hogy 2016-ban kedvező fordulat áll be végre e téren is. Minden esetre ne kezdjen el ész nélkül költekezni mondván, hogy úgy is jól alakulnak majd a dolgok, hiszen csak az a biztos, amit már bevételként elkönyvelhetett. A legjobb megoldás az, hogyha most már az év végén készít egy előzetes számítást, egy listát arról, hogy várhatóan mekkora lesz a jövő évi bevétel és egyet arról is, hogy milyen kisebb – nagyobb beruházásokat szeretne megvalósítani,. Ha ez meg van, akkor minden hónapban elő lehet venni ezt a listát és megtervezni, hogy adott időszakban mire futja, ezzel a következő hónapokban egy egész kis pénzügyi tervezetet meg lehet valósítani a nélkül, hogy nagy megerőltetést jelentene.

Nyilas horoszkóp 2016 Szerelmi horoszkóp 2016

2015\11\11

Bak szerelmi horoszkóp 2016

Bak horoszkóp 2016 - A Bak a csillagjegyek között talán a legszívósabb, nagy életerő, hatalmas energia lakozik benne, életkedve, optimizmusa töretlen egész életében annak ellenére, hogy elég gyakran mutatja az önfejűség, konokság jeleit. Mindent meg tesz céljai eléréséért, ezen és minden más téren is óriási türelemmel halad útján. Amikor egy Baknál azt látjuk, hogy rosszabb a hangulata, nem a kedélyállapotával van baj, inkább olyankor visszafogottabb, visszahúzódóbb időszakát éli, egyébként sem szeret a középpontban, rivaldafényben állni.

A Bakok között sokan vannak, kiknek jó képességük van a vezetésre, ez elsősorban kifinomult empatikus képességeiknek tulajdonítható és e mellett rendszerető, tervező személyiségüknek, méghozzá annyira, hogy megeshet, az idejében más által el nem végzett munkát saját maguk végzik el inkább, minthogy szóvá tegyék, hisz jellemzően még akkor is segítik a rászorulót, ha ebből nekik káruk, hátrányuk származik. Minden kapcsolatában a Baknál felfedezhető, hogy a legvégsőkig ragaszkodni képes, még akkor is, amikor tulajdonképpen tisztában van azzal, hogy olyan szekér után fut, ami soha nem fogja felvenni.

A regenerálódó képességük viszont hallatlanul jó, minden helyzetből kilábalnak, nem filozofálnak azon, hogy miért buktak el, azon, ők a nagy újrakezdők. A Bak eleme a Föld, az uralkodó bolygója a Szaturnusz, ebből adódóan nem csak a makacsság jellemző rájuk, de az állhatatosság és az erős kitartás is, ők valóban mindkét lábukat megvetik és igyekeznek megfontolt döntéseket hozni. A Bakok életében nagy jelentősége van a munkának, a szakma szeretetének, teljes szívvel gyakorolja azt. Előfordulhat, hogy egy Bak szülött nehezen enged fel, nehezen engedi el magát társaságban, de ha valaki mellett leteszi a voksát, a mellett képes egész életében kitartani és megbízható hűségéről tesz tanúbizonyságot. Kedvelt színük a sötétszürke, a fekete és a barna árnyalatai, ezeket nagy előnyben részesítik az öltözködésük során is, mert úgy érzik, ez komoly, megfontolt külsőt ad, ami persze közel is áll hozzájuk.

Bak (12.22. - 01.20.) 2016 évben - A Bakok életében 2016 során nem várhatóak hatalmas történések, de amire számítani lehet, hogy személyiségük igen jó irányba változik ezekben az időkben. Életük vége felé fog láthatóan, érezhetően felpezsdülni, a szerencse is látható és érzékelhető módon melléjük áll. Sok Bak élete forog mostanság szinte csak a munka körül, kicsit kellene időt szorítani a pihenésre és ideje lenne lazítani, mert már évek óta tart ez az erőltetett menet. 2016 év elején a Bak életében megjelenik egy régi nagy szerelem, akivel minden esély meg van az újrakezdésre, vagy ha csak plátói volt az érzés, akkor most lehet belőle valami. Az újdonsült kapcsolatba érdemes belevágni, annál is inkább, mert a partnered nem tágít, minden esély meg lesz arra, hogy ez most sikerüljön, akár egy életre szólóan.

Szerencsés alkat a Bak szülötte abból a szempontból, hogy igen jól tud élete során bánni a pénzzel, ami elsősorban annak köszönhető, hogy rettentően fél a nélkülözéstől, ezért igyekszik maximálisan a pénzügyekben biztonságra törekedni. Ez így lesz a 2016-os évben is, ekkor is számára a legfontosabb szempont az lesz, hogy az egész családjának biztosítani tudja a lehető legjobb életszínvonalat. Nagyon sokat vállal a munka terén ezután is, de ahogy eddig sem lépett le a helyes útról, a következő évben sem fog kétes kimenetelű üzletbe belemenni a több pénz érdekében sem. Ez szerencsés természetre vall, hisz a Bak tudja, hogy egy ilyen helyzetből sokkal több hátránya származhatna, mint előnye. Ez az esztendő kifejezetten szerencsét hoz pénzügyi téren a Bakoknak.

Csupa jó dologra számíthat ha Bak jegyű az egészségügyi dolgok terén is, apróbb megfázást, vagy kisebb ízületi kellemetlenségeket leszámítva egészséges és fizikailag, szellemileg kiegyensúlyozott lesz az élete. Ez persze nem csoda, hisz a Bak nem csak anyagi téren, de általában kirívóan szívós alkat, persze ezt nem szabad úgy kezelni, hogy e miatt nem is kell odafigyelnie saját magára, vagy nem kell a folyamatos szellemi és testi karbantartással foglalkoznia. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy az egész élete általánosságban nyugodt és kiegyensúlyozott lehessen hosszú távon, amihez fontos a minél gyakrabban beiktatott aktív kikapcsolódás és pihenés is.

Az említett kitartó és állhatatos viselkedés jellemzi a Bakokat a munka kapcsán is, szívósságuk talán e téren jelenik meg a legkirajzolódottabban. Ha meg van számára kitűzött cél, akkor nincs olyan erő, amely letéríthetné az útjáról, addig nem nyugszik, míg az eltervezett feladatot végre nem hajtja. 2016-ban többször is adódik különösen jó lehetősége arra, hogy bizonyíthassa rátermettségét és szívósságát, ettől megnő az önbizalma, de csak épp annyira, amennyire kell ahhoz, hogy szépen tovább haladjon az úton.

Bak horoszkóp 2016 Szerelmi horoszkóp 2016

2015\11\11

Vízöntő szerelmi horoszkóp 2016

Vízöntő horoszkóp 2016 - Ha Vízöntő vagy, a te uralkodó bolygód az Uránusz, elemed pedig a Levegő. Ebből már látható is, hogy aki a Vízöntő csillagjegybe tartozik, az egy különösen empatikus, humánus személyiség, ahol tud, segít másokon. Őszintesége rendíthetetlen, ezért nem is kertel, a véleményét mindig elmondja, mert úgy gondolja, ezzel segíthet a legtöbbet annak, aki kéri tanácsát. Gyakran találunk e csillagjegy alatt született feltalálókat, tudósokat, sőt olyan egyéneket, akik kimagasló közösségi munkát végeznek. Ha megnézzük a Vízöntő környezetét, azt láthatjuk, hogy akkor érzi magát elemében, ha különc, különleges emberek társaságát élvezheti, és igyekszik ilyenkor is ő maga állni a középpontban.

Kiváló szónok, szereti, ha figyelnek rá és átadhatja tudását. Ami kevésbé szimpatikus, de habitusából adódik, hogy szereti, ha uralkodhat mások felett, ettől életének érzelmi része nehézkessé, akadozóvá válhat. Sokszor megesik, hogy hirtelen döntéseket hoznak, képesek kapcsolataikat egy kósza ötlettől vezérelve akár azonnal felrúgni úgy, hogy soha többet nem tekintenek vissza. A Vízöntő szereti a türkiz színárnyalatot, ami a béke jelképe. Ez a szín, amely megnyugtatja elméjét és szívét egyformán, és ennek hatására képes összeszedni, rendszerezni gondolatait. Ha türkizbe öltözik, ilyen színű tárgyakkal veszi magát körül, akkor a Vízöntő képes magát elengedni, mert oldódik a stressz és még az álma is nyugodtabb lesz.

Vízöntő (01.21 – 02.19) 2016 évben - A Vízöntő érzi már elég régóta, hogy sokkal többet kellene saját magával törődnie, ennek most 2016-ban elérkezik az ideje mindenképp. Ez év első felében gyakran jár társaságba, amit nagyon helyesen tesz, ideje építeni és szélesíteni a kapcsolatokat, és megszabadulni a terhesnek érzett felesleges kötöttségektől, elköteleződésektől. Szinte elébe szalad a minél színesebb és veszélyesebb kalandoknak, így már hatalmas élményekkel lesz gazdagabb. E közben úgy látszik, szembejön valaki, aki gyökerestől megváltoztatja az életét, amire már alig várt a Vízöntő. Egészség, pénz terén kiegyensúlyozott két év várható, gyűjtse a szép emlékeket és alakítsa életét, ahogy jól esik, most ennek van itt az ideje.

Az egészség tekintetében a Vízöntő horoszkóp 2016-os változata alapján arra lehet majd számítani, hogy az elmúlt időszakkal ellentétben most jobban fogja a sarat állni és a bioritmusa is egyensúlyba fog kerülni. Ráadásul az általános közérzete is visszaáll a rendes ritmusba. Viszont mindenképpen ki kell mozdulnia és kirándulnia, töltse az idejét amikor csak lehet a családjával. A Vízöntő jegyűek hajlamosabbak lehetnek a magasabb vérnyomásra. Erre nagyon jó gyógymód, ha minél többet tartózkodik a szabad levegőn.

A munkát tekintve a Vízöntő 2016-ban már most bátran számíthat a kellemes meglepetésre, mert a csillagok állása nagyon jó előjeleket mutat. Képességeit lehetősége lesz megmutatnia és a tudását is sokkal jobban fogja tudni fejleszteni, mint eddig. Ennek pedig olyan következményei lesznek, melyek kedvező anyagi vonzattal fognak járni, így élvezheti tudásának gyümölcsét. Az elégedetlen Vízöntők egy új munkahely megszerzésére fognak lehetőséget kapni, mégpedig olyan körülmények között, ahol a szakértelmét és a hozzáértését nagyobb magaslatokban tudja gyakorolni. Az aki beosztottként dolgozik és a főnökével nem jön ki olyan jól, igyekezzen nagyobb türelmet gyakorolni és tanúsítani a főnöke felé és így talán elkerülhetőek a konfliktusok. Ezt főleg akkor tegye meg, ha szereti azt amit csinál és szereti a munkakörét. A feltörő kedélyeket és kedv hullámokat érdemes visszább szorítani egy kicsit, nehogy konfliktus legyen belőle. Hiszen nem szabad idejét veszekedésre és vitára pazarolnia, se az energiáját.

A Vízöntő pénzügye a következőképpen fog alakulni. Sorozatos sikerekre számíthat és a céljait nagyon jól realizálni tudja ebben az időszakban. Egy kicsit nehezen fog beindulni az év és lehet egy kis elégedetlenség, de minden jóra fog fordulni. Az év közepe környékén már nem csak elégedett lehet a fizetésével, de olyan jó alakulhatnak az üzleti dolgai, hogy már egy kis nyereséget is elkönyvelhet magának.

Vízöntő horoszkóp 2016 Szerelmi horoszkóp 2016

2015\11\11

Halak szerelmi horoszkóp 2016

Halak horoszkóp 2016 - A Halak szülöttei talán a legönzetlenebb, legromantikusabb típusok minden csillagjegy közül. Épp e miatt életük során a legtöbb időt ábrándozások, álmodozások közepette töltik, de sajnos e miatt sokszor éri  őket csalódás is. Létük meghatározója, hogy állandó nyüzsgés vegye őket körül, akkor élnek, ha minden téren zajlik az élet körülöttük. A csalódásba kicsit mindig belehalnak, nem értik hogy történhet meg, hogy időnként a szerencse elpártol tőlük. A halak ragaszkodik megszokott környezetéhez, a vitát igyekszik elkerülni,igényli a nyugalmas megszokott kerékvágást, nem nagyon tudja tolerálni, ha ebből kizökkentik.

Sokan vannak a Halak között, akik valamely művészeti ágban találják meg életük célját, és a legtöbben humán beállítottságúak, sok festőt, zenészt, írót fedezhetünk fel, akik e csillagjegybe tartoznak. Az sem véletlen, hogy a Halak kedvenc színe az indigókék, a lila és a nyers zöld szín, melyeket a neptunuszi árnyalatok közé sorolhatunk és ezek legfőbb jellegzetessége, hogy megtanítják az embert arra, hogyan béküljön meg önmagával, hogy lesz képes szeretni saját magát, ez pedig a legjobb út a lelki béke és egyensúly felfedezéséhez. Az indigókék ezen felül spirituális tehetségre mutat rá és a szín szimbolizálja a megismerést is. A Halak nagyon kreatívak, és igen nagy érdeklődést mutatnak a pszichológiai tanok iránt. Elemük a Víz, uralkodó égitestük a Neptunusz, e miatt eredendően gyakran nem a megismerés,  hanem az érzelem fejt ki náluk erősebb hatást, de ha valakit megszeretnek, akkor a mellett kitartanak és őszinte, megbízható társra találnak bennük. A halak életében igen sok rossz tapasztalatot gyűjt be érzelmi szempontból, ép ezért nagyon megbecsüli, ha végre révbe ér és rátalál arra a párra, aki ugyan úgy becsüli őt. Ilyenkor hihetetlenül gyorsan ráérez arra, hogy mik az együttélés legfőbb szabályai, igyekszik a másikat jobban közel engedni magához és bíznia is könnyebb lesz ekkor.

Halak (02.20 – 03.20) 2016 évben - A Halak 2016 idején is kevéssé lesznek kaphatóak a változásra, a másokkal való kompromisszumokra, önfejűen és határozottan törnek a céljaik felé. Aki párkapcsolatban éli életét, annak nagyon rajta kell lenni, hogy a jó kapcsolat megmaradjon és kitartson, mert főleg mindketten elég fáradtak, kicsit fásultak, ideje lesz a kapcsolatot kicsit felrázni. Az a Hal azonban, aki eddig szingliként élt, óriási esélyekkel indulhat az évnek, mert ez év végén, de legkésőbb 2016 legelején rátalál a szerelem, A Halak egészsége szinten lesz tartva, de némileg többet kellene  törődni fizikai erőnlétükkel. Kis edzés, séta, vagy úszás nagyon jót tehet.

A 2016-os év lesz főleg igen szép és megnyugtató a Halak számára egészségüket tekintve, már az év elején megszületik az elhatározás, hogy sok szempontból új életet kezd és ezt nagyon szépen végre is tudja majd hajtani. Itt is megmutatkozik a Halak kitartó természete, személyiségének erőssége e téren is, mert ahogy azt elhatározza, egész évben nagyon erősen oda fog figyelni testi és lelki karbantartására, ettől pedig szellemileg és fizikailag is igen jó állapotba kerül.

Nem lesz változás a Halak életében és viselkedésében abban a tekintetben, hogy továbbra is munkájukban következetesek, rendre kitartóak és állhatatosak lesznek, talán e miatt is számolhatnak sokan közülük a ranglétrán való előbbre jutásra. A 2016-os év eléggé sokszor ad majd alkalmat számukra ahhoz, hogy közelebb kerüljenek egy jó pozícióhoz, sőt sokan a Halak közül elérhetik másik fő céljukat, hogy újabb foglalkozást, szakmát tanuljanak ki a meglévő mellé. Céljaik elérésében nem csak a közvetlen családtagjaikra, de a barátokra és munkatársakra is számíthatnak, akik mind elismerik képességeiket és kitartásukat.

Pénzügyekben is kecsegtető évet jósolnak a csillagok a Halaknak, a 2016-os év sokkal jobban indul, mint amire számít a Halak szülötte és ha ügyesen gazdálkodik, ritka jó évet zárhat majd. Egy dologra azonban nagyon kell figyelnie, mégpedig arra, hogy nehogy elszaladjon menet közben a ló, mert ugye tudjuk, hogy ami könnyen jön, az könnyen megy, ezért nagyon alaposan meg kell fontolni minden lépést, minden fillér helyét. Csak akkor szabad belevágni bár milyen ígéretes befektetésbe, ha ezzel nem teszi ki magát hatalmas kockázatnak.

Halak horoszkóp 2016 Szerelmi horoszkóp 2016

2015\09\30

Horoszkóp 2016 - évre

Az emberek java része nagyon is kíváncsi arra, hogy mit tartogat a számukra a jövő, ki bevallja, ki letagadja, de szinte mindannyian kíváncsiak vagyunk, hogy mit várhatunk a csillagok állásától. Most jegyenként lássuk, ki mire számíthat a szerelem, a munka és a pénz vonatkozásában 2016 évre. Oldalunkat böngészve Ön azonnal megtudhatja azt, hogy mit tartogat a 2016-os év a horoszkóp vonatkozásában.

Kos (március 21 – április 20) - A Kos szinte soha nem hátrál meg a problémák, gondok elől, de 2016 évben néha el elgyengülhet, ha nem figyel oda. Jegyezd meg, hogy aki struccpolitikát követ, az csak elodázza a dolgokat, egyszer dönteni kell. A tavasz elhozza az igazi szerelmet, ha párkapcsolatban élsz, akkor az apróbb nagyobb gondok erre az időszakra megoldódnak és vígan, békességben telik az idő. A munkában adódhatnak átmeneti nehézségek, ne válaszd a magányos kalandor szerepét, ha összedolgozol munkatársaddal, sokkal nagyobb eredményekkel lehet számolni. Amire figyelni kell 2016-ban, hogy kicsit vegyél vissza a tempóból az élet minden terén, legyél lazább és óvatosabb. Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, elindulsz egy egészen új úton, ami 2016-ra kiteljesedik, anyagilag akár az egész életedet megalapozhatod. Ősszel felléphet némi tanácstalanság főként az üzleti életben, de gondolj arra, hogy egész évben minden nem mehet úgy, mint a karikacsapás, neked is tenni kell az eredmények érdekében. karácsony tájékára már rendeződnek a dolgok. Fontos a egzisztencia, de nem szabad mindent egy lapra feltenni és főként nem a magánélet rovására. A pénz rengeteget számít, de nem minden.

Bika (április 21 – május 21) - A Bika jelszava az elkövetkezendő két évben mindenképpen az kell legyen, hogy soha meg nem hátrálni, csak előre nézni! A legnagyobb meglepetés, amivel már 2016 elején szembesülni fog, hogy az élete szintre észrevétlenül kezd átalakulni, szerelmi, munkahelyi és anyagi téren egyformán, hiszen a dolgok összefüggnek. Nagyon fontos, hogy mérje fel pontosan a feladatokat és a lehetőségeket is, állíts fel a munka és pénz terén egy menetrendet, amelyet aztán lépésről lépésre valósíts meg. A legnagyobb változások a pénzügyi életedben várhatóak, csak arra vigyázz, hogy ne vágj bele olyan kétes üzletbe, melynek kedvezőtlen kimenetele is lehet számodra és ne invesztálj olyan üzletbe, mellyel tulajdonképpen nem igazán értesz egyet. Mivel hallatlanul gyakorlatias ember vagy, nagyon nagy ballépéseket nem fogsz ez után sem elkövetni, de mivel sok pénzed is foroghat kockán ebben az időszakban, légy a lehetőségekhez képest óvatos. A munkahelyeden végre elérkezik a te időd, és munkád elismerésére is számíthatsz. Ami a szerelmi életedet illeti, a lehetőségek egymást érik egészen tavasztól addig, amíg sikerül választanod és megállapodnod, persze, ez nem arra a Bikára vonatkozik, akinek családja, párja van. A nyár közeledtével nagy elhatározásra juthatsz családoddal együtt, esélyes, hogy egy új helyre költöztök, amire már rég óta készültök.

Ikrek (05.22 – 06.21) - Az Ikrek elég gyakran érzi magát labilisnak, bizonytalannak élete során, talán épp kettős személyiségéből fakadóan. Ők az örökös kétkedők, de itt az ideje, hogy szerelemben, munkában, pénzügyekben most már álljon a sarkára és ne kérjen a párjától például örökké bizonyítékot arra, hogy valóban szereti. A  2106-os év hoz némi változást, már ez év közepe táján rákényszerül, hogy komoly döntéseket hozzon meg elég rövid idő alatt. Ki kell próbálni új dolgokat, ha módod nyílik többek között egy új szakmát megtanulni, egy új álláslehetőséggel élni, akkor ne habozz, vágjál bele. Szükséged van, mint minden embernek a megújulásra, ha szingli vagy épp, akkor bátran válogass az adandó alkalmak között, a csillagok állása szerint jó eséllyel köztük lesz az igazi is. A munkában, pénzügyekben is bőségesen adódnak alkalmak ebben az időszakban, természetesen a meglévő javaidra nagyon kell vigyázni, de ha módod nyílik egy jövedelmező üzletbe belevágni, nem szabad teljesen elzárkózni. Tavasszal jöhet veled szembe egy igen kiváló lehetőség, csak nyugodtan és körültekintően járj el, igen szép haszonnal zárhatod az évet, és ha ügyes vagy, ez a remek időszak átnyúlik 2016-ra is, a szerencse melletted marad. A lényeg, hogy óvatosan, de végre eljött az idő, hogy bevállalj egy két kihívást.

Rák (06.22 – 07.22) - A Rákok már az elmúlt évben is igen intenzív időket éltek meg szerelemben, munkában és pénzügyekben is,  és 2016-os év során ez a sűrű élet csak fokozódik. Majd szét vet az energia és ezt remekül tudod kamatoztatni. A Rákok legnagyobb vágya most, hogy kedvükre alakítsák az őket körülvevő világot, és vágyukat a nyár eljövetelével ki is élhetik. A változás kiválóan hat életükre, a párjuk, családjuk mindenben támogatja őket. Harmónia és békesség, ez jellemzi a Rákok elkövetkezendő két évét. A munkában is remekül haladnak előre, igen jó tempóban haladnak előre, és ennek anyagi téren szintén meg lesz a jutalma. megítélése is nagyon jó lesz, a kollégák, főnökei elismerésüknek adnak hangot. Ősszel kicsit több figyelmet fordítson a családra, gyermekeire, az ünnepek alatt igyekezzen szorosabbra fázni kapcsolatait, szükség lesz az intenzív és aktív pihenésre együtt a családdal.

Oroszlán (07.23 – 08.23) - Az Oroszlán  2016 évben a tőle megszokott remek formáját hozza majd, rengeteg terve van, melyek közül a legtöbbet valóra is váltja. Amire érdemes figyelned, hogy kicsit lassíts a tempón, mert a kapkodásból születhetnek elhamarkodott, nem mindig megfelelő lépések is. Először is még az év első felében áldozz arra időt, hogy felállítasz egy sorrendet a teendőket illetően és szépen sorban haladj ezek valósra váltásában. Most kiváló alkalom nyílik arra, hogy újdonságokkal ismerkedj meg, szellemi kapacitásod szinte kimeríthetetlen, különösen fogékony leszel most, érdemes új dolgok tanulásába belevágni. Az is előfordulhat, hogy munkahelyet cserélsz, mert nagyon jó ajánlatot kapsz, amin mindenképp érdemes lesz elgondolkodnod. A szerelemben kissé állóvíz jellegű lesz az életed, ha párosan élsz, némi izgalmat, újdonságot kell ebbe a kapcsolatba vinni, iktassatok be egy utazást, egy egy hét végi kirándulást, ahol csak kettesben vagytok. A nagy változásokra a 2016-os tavasz lehet a leginkább megfelelő időszak. A pénzügyeid úgy alakulnak, ahogy a munkahelyeden alkalom adódik az előremeneteledre, de ha elfogadod az adandó alkalmat a változtatásra, akkor csak jól járhatsz.

Szűz (08.24 – 09.23) - Ha a Szűz jegyében születtél, készülj életed legszebb és legjobb időszakára, 2016-ban. Ez az időszak zsúfolásig lesz tele szebbnél szebb élményekkel, sikerekkel, de különösen a tavasz elejétől egészen a nyár végéig. Olyan érzésed lesz, mintha a csillagok csak neked ragyognának, még akkor is, hogyha néha nagyobbat kell ugrani ahhoz, hogy a tetőre felérj. Azok a Szüzek, akik most keresik párjukat, a nyár végére révbe érnek és talán életre szóló kapcsolatra tesznek szert. A 2016-os év rendkívül hasznosan telhet, ha alkalmad adódik tanulni, ezt semmiképp ne szalaszd el. Különösen érzékeny és fogékony leszel az új dolgokra, és amit megtanulsz ebben az időben, kiválóan tudod majd hosszú távon hasznosítani. itt lesz az ideje, hogy valóra váltsd álmaidat és nekivágj egy nagy utazásnak, ezzel is tovább bővítheted ismereteidet. ha munkáddal kapcsolatban azt érzed, hogy ezen a területen is változtatni kéne, mert nem igazán azzal foglalkozol, amivel szeretnél, nem tölti ki ez a munka az életedet, akkor keresgélj, mert főként megtalálhatod álmaid munkáját is, ami révén pénzügyi helyzeted jóval magasabb szintre ugorhat.

Mérleg (09.24 – 10.23) - A Mérlegek már év eleje fontolgatják, hogy valami nagy változás kéne életükbe, ha nem is tudják pontosan megfogalmazni, mi az ami nincs rendben, érzik, hogy ki akarnak törni az unalmas hétköznapokból. A legjobb választás, ha belevetik magukat a társasági életbe, minél több emberrel ismerkednek meg és ezzel számtalan tapasztalatot gyűjthetnek, ötleteket szerezhetnek a továbbiakhoz. A Mérleg köztudottan jószívű és humánus természet, most ebben az időszakban nagyon sokat vissza is kap ebből. számíthat környezetére, mindenben támogatják. Munkahelyén is igen megbecsülik, ötleteit értékelik és ennek pozitív pénzügyi vonzatát is élvezheti majd a Mérleg. Ami most leginkább foglalkoztat, hogy nem elég sűrű és nem elég pörgős az életed, ezért lehet, hogy ha csak átmenetileg is, de pároddal sűrűbben keveredhetsz kisebb nagyobb vitákba. Próbáld végiggondolni, ki tehet igazából életviteled milyenségéről, nem biztos, hogy másban kell keresni a hibát, sőt talán egyáltalán nem kell keresni. Változtass úgy, hogy az neked is és környezetednek is jó legyen. már minden világos lesz, rendeződnek szerelmi és pénzügyi kapcsolataid is, a 2016-os év ennek fényében nyugalomban és szeretetben telik majd, élvezheted annak a gyümölcsét, amit okosan és megfontoltan megváltoztatsz.

Skorpió (10.24. - 11.22.) - A Skorpiók útja a legritkább esetben mondható rögösnek, többnyire úgy menetelnek előre, mint egy gőzhenger és ez így 2016 évben is a szerelemben, a munkában és főleg a pénzügyekben. Leginkább ez év első felében lesz feltűnően mozgalmas az életed, annyira, hogy ha nem vigyázol, kissé össze is torlódhatnak és összezavarodhatnak az ügyeid. Ha nincs titkárnőd, az idén tegyél egy kísérletet erre, mert el fogsz veszni a teendők sűrűjében. Az azonban egyértelműen kiolvasható a csillagok állásából, hogy amibe belefogsz, az most a kezed alatt arannyá válik. Próbálj azért némileg szelektálni, ha lehet, amiről nem érzed, hogy szívvel lélekkel akarod csinálni,azt próbáld meg elnapolni legalább. A munkahelyeden jól állnak a dolgok, úgy tűnik, sor kerülhet egy külföldi tanulmányútra, ahol igen hasznos tapasztalatokra tehetsz szert és amit ott megtanulsz, azt itthon kiválóan tudod majd hasznosítani, ami persze anyagi fellendüléssel is jár majd. Ősszel itt lesz az ideje, hogy teret engedj érzelmeidnek, ha egyedül vagy, ekkor találkozol valakivel, aki igen közel kerül szívedhez, ami pedig nálad nem mindennapi dolog. Engedj a szív szavának és legyél végre maradéktalanul boldog, minden esélyed meg lesz rá. ha pároddal élsz, figyelj egy kicsit jobban rá, hogy mit is szeretne ő, ha valami nem stimmel az életedben, ne akard elhitetni vele és magaddal, hogy a másik az oka, ha nem mennek rendben a dolgaid.

Nyilas (11.23. - 12.21.) - A Nyilas ebben az esztendőben úgy érezheti, hogy van egy jóakarója, egy őrzőangyala, aki minden egyes lépését vigyázza és segíti. Ez azért lesz nagyon nagy szó, mert egyszerűen nyersz egy olyan képességet, amitől egyszer csak el tudod dönteni minden helyzetben, hogyan kell viselkedni, mit kell cselekedni, mi a jó és mi a rossz. Ebben a két évben nem kell tartanod kellemetlen, vagy fájó eseményektől, a dolgok a megszokott mederben zajlanak. Ami fontos lesz 2016 során, hogy megtanuld a dolgokat és helyzeteket, főleg pedig az embereket elfogadni, ne akarj mindent és mindenkit megváltoztatni a magad formájára. ha valami nem jó, nem működik végérvényesen, akkor azt meg kell tanulnod elengedni, legyen az szerelem, munka, üzlet. Meg fogod tapasztalni, hogy amikor elengedsz bizonyos dolgokat, sorra jönnek az új lehetőségek, ezekkel élni kell, be kell fogadni az újat. Az is fontos, hogy a múltból rádmaradt elintézetlen ügyeidet végre ráncba szedd és felszámold, erre most jó alkalom adódik az év közepe táján. érzelmi, szerelmi téren nyugalmas idő köszönt a nyilasokra, a kapcsolataik szilárdak és megbízhatóak, igazából ők lesznek, akik maradéktalanul boldognak érzik majd magukat ezidőtájt. A pénzügyekben akadhatnak apróbb nehézségek, de sikerülni fog ügyesen átlépni ezeken és a nyár közepe táján már nyugodtan hátradőlhetsz.

Bak (12.22. - 01.20.) - A Bak általában hajlamos arra, hogy nehézségeket képzeljen életébe, melyek tulajdonképp nem is léteznek. Az év elején már jobban jársz, ha eleve eltökéled, hogy ez egy remek év lesz, a 2016-os pedig még ennél is jobb. Állj rá a pozitív gondolkodásra, hiszen alapjaiban igen jókedvű, bizakodó és ötletekkel teli személyiség vagy, ezt folyamatosan ki kell aknázni. Amint úrrá leszel a kétkedésen és bölcsebb oldalad hagyod felülkerekedni, azonnal érezhető lesz a változás. Ne nagyon tekints hátrafelé, örülj annak, ami újat az újesztendő kínál számodra. Ha a munkádban adódnak nehézségek, ne engedd, hogy bárki maga mögé próbáljon utasítani, tehetséged és megfontoltságod abszolút alkalmassá tesz döntések meghozatalára. A baknak meg kell végre tanulnia, hogy elmondja, amit gondol, akár szerelmi téren, akár a munkahelyi kérdéseket illetően. Egy párkapcsolatnak sem tesz jót, ha örökké csak bólogatsz, ahol nincs egy csipetnyi izgalom sem, ott a békesség sem örök, mert egy idő után a másiknak lesz kellemetlen, hogy nincs is miről beszélgetni. Válaszd szét a fontos és kevésbé lényeges teendőidet, és amelyik várhat, vagy igazán fontos, abba ne ölj bele több energiát, mint amennyi elengedhetetlenül fontos.

Vízöntő (01.21 – 02.19) - A Vízöntő már az év eleje óta azt érzi, hogy ebben az évben hatalmas dolgokra lesz képes, szinte nem lesz akadály előtte. Már nagyon hosszú ideje maga járja az útját, most azonban eljött az idő, hogy sokak segítségére számíthat, a környezete szinte mindenben támogatni fogja. A leginkább sürgős feladat, hogy végiggondold, mik azok a legfontosabb teendőid a következőkét esztendő során, melyeket szépen sorjában, de feltétlenül meg kell oldani és a végére járni. Talán érdemes egy az eddiginél jobban működő rendszert felállítani, amelyben mindenre jut idő és lassacskán felszámolod az elmaradásaidat. Légy maximálisan optimista, bízz a saját tehetségedben és hozzáértésedben, ne felejts el egy pillanatra sem mosolygósan és nagy életkedvvel tekinteni a 2016-os évre is. A vízöntő nehezen mondja ki, ha valamitől, valakitől el akar válni, de itt az ideje mérlegelni, ne hagyd, hogy a rád rossz hatással lévő kapcsolatok visszavessenek bármiben is, elérkezett az ideje, hogy végérvényesen tanulj a régebben elkövetett hibáidból, csak így biztosíthatod magadnak, hogy előbbre juss.

Halak (02.20 – 03.20) - Ebben az évben a halak mindenki számára meglepő módon kitörnek az állóvízből, saját egyéniségük már nem maradhat háttérbe szorítva. Szinte megszépülnek, annyira kinyílnak és végre olyan életet mernek élni 2016-ban, amire nagyon régóta áhítoznak. Azt fogod tapasztalni, ha valóban veszed végre a bátorságot és kilépsz mások árnyékából, hogy kiteljesedik az életed, olyan dolgokat fogsz megismerni, melyek egész további életedben hasznodra lesznek és ügyesen fogod azokat kamatoztatni is. Legyen az tudás megszerzése, szerelem, pénzügy, például ha bátran belevágsz egy jónak tűnő üzletbe, szinte biztosra veheted, hogy nagy haszonnal zárod azt. Ügyelj nagyon arra, hogy a könnyebben vagy akár nehezebben megszerzett vagyonod ne lássa kárát a bátorságod határtalanságának. Végre egyenesbe hozhatod minden szempontból az életedet, úgy hogy légy körültekintő és gondold át a lépéseidet. Akaraterőd határtalan lesz, mindent véghez tudsz vinni, amire eltökéled magad. A Halakra ebben a két évben a teljes átalakulás, megújulás lesz jellemző és szinte mindegyikük nagy sikerekre tehet szert. A lényeg, hogy merj változtatni és ne ragaszkodj megrögzött módon a beidegződött, megszokott, talán már rég nem működő kapcsolatokhoz és dolgokhoz. Persze, aki családban, párkapcsolatban él, az ő esetükben is adódhatnak problémák, de nyilván ilyenkor a legelső lépés, hogy meg kell beszélni a dolgokat, a problémákat és közös erővel igyekezni megtalálni a mindenki számára legjobb és legkellemesebb megoldást.

2016 Horoszkóp 2016 Kos horoszkóp 2016 Bika horoszkóp 2016 Ikrek horoszkóp 2016 Rák horoszkóp 2016 Oroszlán horoszkóp 2016 Szűz horoszkóp 2016 Mérleg horoszkóp 2016 Skorpió horoszkóp 2016 Nyilas horoszkóp 2016 Bak horoszkóp 2016 Vízöntő horoszkóp 2016 Halak horoszkóp 2016

2015\01\29

Kinai szerelmi horoszkóp 2016

A kínai horoszkóp sokak szerint kevésbé pontos, mint az általunk ismert "nyugati" horoszkóp, mivel "csak" az évek számítanak. Ez tévhit! Ellenőrizd, milyen árnyalatokat rejt személyes éved, s mely kínai csillagjegy oltalma alatt születtél! Kínai horoszkóp, kínai párhoroszkóp mind a 12 kínai csillagjegy szülöttének.

 

 

Patkány ( 1936; 1948; 1960; 1972; 1984; 1996; 2008; 2020)

Tulajdonságok: Tevékeny, intelligens, gyors helyzetfelismerő, talpraesett, erős akaratú, becsvágyó, erőszakos, céltudatos, önfejű.
Alacsony spirituális rezgésen - rossz lelkiállapotban:
Ráerölteti magát másokra, erőszakos, sunyin agresszív, túlzottan gyanakvó. Szorongása miatt vagdalkozik, zárkózottá válik.
Magas spirituális rezgésen - jó lelkiállapotban:
Nagyszerű és logikus szerező, aki kellemesen társalog, nagyszerű humorát csillogtatja társaságában. Pilanatok alatt felméri a helyzeteket és azonnal reagál - pontos, éles eszű vezető.

Tovább a Patkány jegy jellemzéséhez és a kínai párhoroszkóphoz >>



Bivaly (1949; 1961; 1973; 1985; 1997; 2009; 2021)

Tulajdonságok: Nyugodt, megbízható, maradi, kisinyes, állhatatos, békés, nyugodt, kitartó, precíz, gyűjtögető, szavatartó, lojális, bölcs.
Alacsony spirituális rezgésen - rossz lelkiállapotban:
Kicsinyes, befelé forduló, magának való személy, akit szinte lehetetlen meggyőzni bármiről is. Nehézkes, gyakran szélsőségesen precíz egyes dolgokban, míg más dolgokat illetően végletesen rendetlen. Depresszív hajlamú, erősen lokálpatrióta.
Magas spirituális rezgésen - jó lelkiállapotban:
Csodálatos pénzügyi befektetési képességgel megáldott, alapos, precíz ember. Időérzéke példamutató. Szilárd talajon nyugszik az élete, végtelenül becsületes, rá mindig lehet számítani.

Tovább a Bivaly jegy jellemzéséhez és a kínai párhoroszkóphoz >>



Tigris ( 1950; 1962; 1974; 1986; 1998, 2010; 2022)

Tulajdonságok:
Lelkes, impulzív, meggondolatlan, rokonszenves, pozitív, vibráló, felszínes, kudarckerülő, kiszámíthatatlan, nagyvonalú.
Alacsony spirituális rezgésen - rossz lelkiállapotban:
Kudarcokat kerülő, félbehagyott munkákat sorra maga után hagyó, sziporkázónak tűnő, mégis rendezetlen. Optimizmusára semmi ok, mégis újabb és újabb fantazmagóriák hajtják előre. Szerelmi élete jóra fordulhat.
Magas spirituális rezgésen - jó lelkiállapotban:
Rokonszenves, célratörő csapajátékos, aki lelkesedésével és zseniális ötleteivel viszi előre a társaságot, melynek ő a közepe. Optimizmusa fényt ad a legkilátástalanabb helyzetekben is.

Tovább a Tigris jegy jellemzéséhez és a kínai párhoroszkóphoz >>



Nyúl (Macska) ( 1939; 1951; 1963; 1975; 1987; 1999; 2011)

Tulajdonságok: Békés természetű, otthonszerető, érzékeny, spirituális, vendégszerető, feszengő, stresszes, konzervatív, hűsége, érték- és hagyománytisztelő, visszahúzódó, felelősségteljes
Alacsony spirituális rezgésen - rossz lelkiállapotban:
Gyáva, néha hátsó szándékkal kötekvő, stresszelt, túlzottan idegeskedő, mindent túlbiztosító, feleslegesen okoskodó személy. Szeret mindent jobban tudni - különösen azt, mit miért nem lehet éppen úgy...
Magas spirituális rezgésen - jó lelkiállapotban:
Családcentrikus személy, aki az apró részletekig megtervezi és biztosítja családja békéjét és nyugalmát. Mindenre gondol, a legapróbb rezdüléseket megérzi. Problémáit nehezen osztja meg másokkal, mert nem akar terhükre lenni.

Tovább a Nyúl jegy jellemzéséhez és a kínai párhoroszkóphoz >>



Sárkány (1952; 1964; 1976; 1988; 2000; 2012;)

Tulajdonságok: Karizmatikus, társasági lény, érdeklődő, energikus, önbizalommal teli, nyitott, extrovertált, pökhendi, magabiztos, konok
Alacsony spirituális rezgésen - rossz lekiállapotban:
Helyezkedő, karrierista, önérzteskedő, felületes pökhendi személy, aki elfelejti honnan jött és felégeti a hidakat maga után.
Magas spirituális rezgésen - jó lelkiállapotban:
Barátaiért a tűzbe menő, tehetséges, jó helzetfelismerő, született vezető. Jó szándék vezérli és bízik ügyének sikerében. Intelligens, lelkesedő, kreatív.

Tovább a Sárkány jegy jellemzéséhez és a kínai párhoroszkóphoz >>


Kígyó (1941; 1953; 1965; 1977; 1989; 2001; 2013; )

Tulajdonságok: Tevékeny, haározott, sziporkázóan intelligens, változáskereső, konfliktuskereső, gyors ítőlőképesség, elhamarkodott, sunyi, higgadt, józan, politikus
Alacsony spirituális rezgésen - rossz lekiállapotban:
Nem hallgat másokra, önfejűen tart veszte felé, nem tűri, ha tanácsokat adnak neki. Segítő szindrómás - másokat pátyolgat a saját gondjának megoldása helyett.
Magas spirituális rezgésen - jó lelkiállapotban:
Józan, higgadt, tisztán látja a helyzeteket, egyszerre több szempontot is figyelembe tud venni. Ha szabad mozgásteret kap, akkor boldog és kiteljesedik kapcsolatábn és munkájában egyaránt.

Tovább  Kígyó jegy jellemzéséhez és a kínai párhoroszkóphoz >>


( 1954; 1966; 1978; 1990; 2002; 2014)

Tulajdonságok: Kedves, élénk, jó társalgó, teherbíró, hiú, népszerű, bizalomgerjesztő, segítőkész, törtető, szorongó, kételkedő
Alacsony spirituális rezgésen - rossz lekiállapotban:
Pletykás, mások magánéletén átgázoló személy, akit csak addig értekel egy másik ember, vagy dolog, amíg az sikerrel kecsegtet, vagy kedvez hiúságának.
Magas spirituális rezgésen - jó lelkiállapotban:
Elszánt, alapos, kitartó személy, aki népszerűségét a köz javára használja fel. Szorongását leküzdve felszámolja esetleges hibáit is, és elfogadja mások segítségét. Népszerű, független, magabiztos személyiség.

Tovább a Ló jegy jellemzéséhez és a kínai párhoroszkóphoz >>


Kecske (1955; 1967; 1979; 1991; 2003; 2015)

Tulajdonságok: Mérlegelő, megfontolt, kedves, tisztességes, alapos, pontos, érzékeny, bizonytalan, kényszeres, individualista
Alacsony spirituális rezgésen - rossz lekiállapotban:
Elégedetlenkedő személy, aki örökké kényszernek éli meg az életet. meghátrál az esélyek elől és másokat okol saját hibái és bizonytalanságai miatt.
Magas spirituális rezgésen - jó lelkiállapotban:
Kedves, tisztességes, társadalmilag elismert, gyakran önállóan tevékenykedő, aprólékos és gondos személy, akit könnyű egy nagyszerű utazásra elcsábítani.

Tovább a Kecske jegy jellemzéséhez és a kínai párhoroszkóphoz >>


Majom (1944; 1956; 1968; 1980; 1992; 2004; 2016)

Tulajdonságok: Intelligens, jó megfigyelő, figyelmetlen, felszínes, művészi, bizalomgerjesztő, titkotartó, gondoskodó, alkalmazkodó
Alacsony spirituális rezgésen - rossz lekiállapotban:
Felszínes bohóc, aki képzeletébe menekül a világ problémái elől. Ügyeskedőnek tűnik, pedig csak egy öntelt pojáca.
Magas spirituális rezgésen - jó lelkiállapotban:
Szédületes memóriáva megáldott, okos, színészi és előadói tehetséggel megáldott, hűséges, képzeletgazdag személy. Kiváló megfigyelő, jó a kézügyessége.

Tovább a Majom jegy jellemzéséhez és a kínai párhoroszkóphoz >>


Kakas ( 1957; 1969; 1981; 1993; 2005; 2017)

Tulajdonságok: Vendégszerető, elbűvölő, pöffeszkedő, nagyképű, divatos, külsőséges, ápolt, magamutogató, bátor, humoros
Alacsony spirituális rezgésen - rossz lekiállapotban:
Felszínes, könnyelmű alak, akinek humora csupán belső bizonytalanságát hivatott leplezni. Fecseg, valódi tudás nélkül. Szerelmi élete kissé zavaros.
Magas spirituális rezgésen - jó lelkiállapotban:
A legelegánsabb és legápoltabb jegy. Jóságos, igen bátor és együttréző, aki képes a konfrontációra. Őszintsége csak azokat sérti, akik nem ismerik jó szívét és szókimondó természetét.

Tovább a Kakas jegy jellemzéséhez és a kínai párhoroszkóphoz >>


Kutya (1946; 1958; 1970; 1982; 1994; 2006; 2018)

Tulajdonságok: Hűséges, vidám, kiegyensúlyozott, becsületes, önzetlen, bátor, együttérző, borúlátó, szorongó
Alacsony spirituális rezgésen - rossz lekiállapotban:
Folyton a jövő bizonytalanságaitól rettegő, személyiségét erősen védő, borongós, depresszív személy, aki gyakran olyan dolgokon aggódik, amin vagy nem tud változtatni, vagy melyek még csak nem is biztosak (Pl. természeti katasztrófák esetleges bekövetkezése)
Magas spirituális rezgésen - jó lelkiállapotban:
Igazi jóbarát, aki bajban is megőrzi hidevgérét és megingathatatlan lojalitását. megtartja szavát és maximálisan megbízható. Nagyszerű tanácsadó.

Tovább a Kutya jegy jellemzéséhez és a kínai párhoroszkóphoz >>


Disznó ( 1935; 1947; 1959; 1971; 1983; 2007; 2019)

Tulajdonságok: Derűs, tisztességes, segítőkész, bőségteremtő, tartózkodó, humoros, barátkozó, gyanútlan, naív, békeszerető
Alacsony spirituális rezgésen - rossz lekiállapotban:
Naivitását a végletekig engedi kihasználni, olyan jóhiszemű, hogy akár fát vághatnak a hátán. Szenvedélybetegségekre hajlamos.
Magas spirituális rezgésen - jó lelkiállapotban:
Konstuktív, nagyszerű humorú csapatjátékos, aki derűjével és békéjével megtremti maga és családja számára a mindennapi kalácsra valót. Szinte mindig nagy vagyont halmoz fel életében. Jó a képzelőereje, népszerű, közkedvelt személyiség.

Tovább a Disznó jegy jellemzéséhez és a kínai párhoroszkóphoz >>

2016 Szerelmes Kinai horoszkóp 2016 Jóslás 2016 Szerelmi előrejelzés 2016

süti beállítások módosítása